Értékes megoldások egyszerű funkciókkal karöltve
Indul a CREATON Építész és Építészhallgatói Pályázat
„Egy aprócska pince turisztika információs ponttá, vagy egy kerti melléképület inspiratív munkahellyé alakítását soha nem egyszerű egy országos műemléki épület tetőjének minőségi felújításával összehasonlítani, de a cél közös. Az építészeti minőséget megtalálni és azt bemutatni, hogy bármilyen funkcióról legyen szó, a kerámia tetőcsérép bárhol megtalálja helyét.” – hangzott el az előző évi CREATON építészeknek és építészhallgatóknak kiírt pályázata 2019. tavaszán megtartott eredményhirdetésen. Idén is várja a zsűri az értékes, kreatív és változatos funkciójú épületeket – nem csak CREATON kerámia tetőcseréppel fedve. Újdonság, hogy 2019-ben a CREATON kerámia tetőcserepei mellett a cég beton tetőfedő anyagaival fedett vagy tervezett épületekkel is lehet pályázni.
Látványos és változatos, kreatív és indokolt, egyszerű és bonyolult
Bármelyik kategóriába tartozó tetőmegoldás lehet nyertes, mint ahogy a felhasznált tetőcserép mennyisége sem döntő. 2018-ban a nyertesek között volt aprócska épület és országosan elismert műemlék is.
A zsűri azt figyeli, hogyan illeszkedik egy jól megtervezett épület tervezői koncepciójához a tető, az egész épületet egyben értékeli.
A zsűri tagjai az elmúlt évek közel 160 pályamunkájához hasonló, változatos mezőnyt várnak idén is az építészek és építészhallgatók számára mára hagyománnyá vált megmérettetésen.
Gyakorló építészek nem csupán kész épülettel indulhatnak, de már terv szinten is benyújthatják munkáikat. A hallgatók természetesen terveikkel tehetnek tanúbizonyságot kreativitásukról és arról, hogyan válik kezeik között egy kerámia tetőcseréppel vagy egy beton tetőfedő anyaggal fedett tető a tervezési koncepció részévé.
A CREATON South-East Europe Kft. évekkel ezelőtt meghatározott célját minden évben eléri, hiszen újabb és újabb szép tetők kerülnek a referenciák közé. És mi lehet más a cél, mint e pályázattal - a kerámia és beton tetőcserepeket felhasználó építészek munkájának elismerése mellett - bemutatni, milyen sokszínűen és milyen sokrétűen felhasználható ez a tradicionális, mégis modern építőanyag, a kerámia tetőcserép, illetve hogyan alkalmazható a CREATON kínálatában elérhető beton tetőfedő anyag.