A szakember hozzáértése, a megrendelői bizalom és a jó anyag találkozása
Idén 10, a termékeivel fedett, új és felújított tetőt nevez a CREATON az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatra. A tavalyi év legjobbjait a cég a hagyományos előválogatójára, a 9. CREATON Tetőszépségversenyre beadott 68 pályaműből választotta ki a zsűri.
„Ma már nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy „apáink is így csinálták”, hiszen régen nem volt ilyen sokféle és ilyen magas színvonalú termék, mely számos újabb lehetőséget rejt. A kiváló végeredmény eléréséhez azonban szükség van a jó szakemberre és hozzáértésére, de elengedhetetlen emellett a megrendelői bizalom is.” – mondta dr. Tóth Elek, a zsűri elnöke a január közepén megrendezett 9. CREATON Tetőszépségverseny díjátadó ünnepsége alkalmából, ahol a cég hagyományaihoz híven díjazta az elmúlt esztendő legkiválóbb tetőfedői munkáit és az azokat készítő szakembereket.
Idén nem a csodaszép műemlékek, az égbe törő vagy méretes templomtetők, látványos családi házak nyertek díjakat. A kiemelt épületek jól példázzák, hogy a kerámia tetőcserepekkel bármilyen hétköznapi felhasználás esetén lehet olyan magas színvonalú munkát végezni, amellyel akár rangos díjat is el lehet nyerni.
A 2018. évi legjobb munkák közül a 800 000 Ft összdíjazású versenyen a zsűri 10 pályaművet emelt ki: 3 díjat, 4 különdíjat osztott ki, valamint javaslata alapján további 7 tetőfedő munkáját terjeszti fel a CREATON az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatra.
A bíráló bizottság tagjai
- dr. Tóth Elek – a BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék címzetes egyetemi tanára, a zsűri elnöke,
- Katona Szabolcs, a 2017. évi Tetőszépségverseny I. díjasa,
- Kovács Tibor, a 2017. évi Tetőszépségverseny I. díjasa,
- Baksa Ferenc, a Tető Építők Egyesületének delegáltja,
- Kovács Sándor, az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetségének delegáltja,
- Galovszky Ferenc – alkalmazástechnikai vezető, a CREATON South-East Europe Kft. képviselője.
Ősi technikák és a modern technológia találkozása egy elszánt szakember kezében
A 2018. év legjobbja Katona László lett, aki egy somogysárdi műemlék épületet fedett a KLASSIK hódfarkú tetőcserép NUANCE rézvörös engóbozott modelljével.
A nyertes műemléki tetőt a zsűri értékelése szerint rendkívül igényes ácsmunka jellemzi. A faanyag otthon kiszerkesztve és leszabva került az építkezés helyszínére. A kivitelezés több pontján nyomon követhetők a hagyományos, őseink által is alkalmazott ácstechnikák, amelyek a modern anyagok felhasználásával válnak igazán széppé és érdekessé. A zsűri az esztétikusan egyenes cserépsorokat, a példa értékű orom- és vápakialakítást emelte ki.
Katona László a következőkben foglalta össze véleményét arról, mi kell egy jó tetőhöz, amellyel akár rangos díjat is el lehet nyerni: „Egy jó termékre, egy jó megrendelőre és egy jó kivitelezőre van szükség. A jó kivitelezőt pedig a precizitás, a szakma iránti szeretet és elszántság jellemzi. A megrendelővel pedig partneri viszonyra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy a kivitelező kibontakozzon és a szakma legjavát adja a megrendelőnek.”
II. díjat nyert Becséri János egy zirci lakóház tetőfedésével, ahol a RÓNA hornyolt szegmensvágású tetőcsererepet használta, natúrvörös színben.
III. helyezett lett Orbán Zoltán, akinek Balatonlellén, egy családi házon végzett munkája győzte meg a zsűrit. Ide a RÓNA hornyolt szegmensvágású tetőcserép NUANCE antik engóbozott változata került.
A három helyezetten túl a zsűri a négy különdíjas és további hét tetőfedő munkáját javasolta nevezni az ÉMSZ Év tetője Nívódíj pályázatra.
Különdíjasok
HAIZLER MIHÁLY – HAIZLER ÉPÍTŐ KFT.
PÁLYAMŰ: Családi ház, Veszprém
FELHASZNÁLT TERMÉK: DOMINO sajtolt tetőcserép, NUANCE palaszürke engóbozott
HOLECZ ANDRÁS
PÁLYAMŰ: Családi ház, Solymár
FELHASZNÁLT TERMÉK: MIKADO sajtolt tetőcserép, NUANCE palaszürke engóbozott
LAJTOS JÓZSEF – HAJTÓS TETŐ KFT.
PÁLYAMŰ: Panzió, Bakonybél
FELHASZNÁLT TERMÉK: KLASSIK hódfarkú tetőcserép, natúrvörös
ZAKARIÁS ANDRÁS – ZAKARIÁCSOK KFT.
PÁLYAMŰ: Családi ház, Bajna
FELHASZNÁLT TERMÉK: RÓNA hornyolt egyenes vágású tetőcserép, NUANCE rézvörös engóbozott
ÉMSZ Nívódíjra felterjesztett épületek
ZSÁRIK FERENC
PÁLYAMŰ: Lakóépület, Szentendre
FELHASZNÁLT TERMÉK: RÓNA hornyolt egyenes vágású tetőcserép, NUANCE rézvörös engóbozott
TROMBITÁS ZOLTÁN
PÁLYAMŰ: Nyaraló, Balatonszárszó
FELHASZNÁLT TERMÉK: RÓNA hornyolt egyenes vágású tetőcserép és KLASSIK hódfarkú tetőcserép, NUANCE fekete engóbozott
BARICZA KRISZTIÁN - ATANÁZ KFT.
PÁLYAMŰ: Családi ház, Sukoró
FELHASZNÁLT TERMÉK: RÓNA hornyolt szegmensvágású tetőcserép, NUANCE rézvörös engóbozott
BECSÉRI JÁNOS
PÁLYAMŰ: Középület, Tác
FELHASZNÁLT TERMÉK: HORTOBÁGY hornyolt tetőcserép, natúrvörös
KISS TIBOR
PÁLYAMŰ: Lakóépület és garázs, Sárbogárd
FELHASZNÁLT TERMÉK: RÓNA hornyolt szegmensvágású tetőcserép, natúrvörös
KOVÁCS ZOLTÁN
PÁLYAMŰ: Családi ház, Göd
FELHASZNÁLT TERMÉK: RÓNA hornyolt szegmensvágású tetőcserép, NUANCE rézvörös engóbozott
ZAKARIÁS ANDRÁS – ZAKARIÁCSOK KFT.
PÁLYAMŰ: Családi ház, Budapest
FELHASZNÁLT TERMÉK: BALANCE sajtolt tetőcserép, NUANCE rézvörös engóbozott