CREATON magastető az Év Tetője

Sátai kasMinden évben az ország legjobb tetőfedői, bádogosai és szigetelői mérhetik össze tudásukat az Épületszigetelők Tetőfedők és Bádogosok Országos Szövetségének (ÉMSZ) legfontosabb éves versenyén, az ÉV Tetője Nívódíj pályázaton. 

2017-ben az ÉMSZ Nívódíját magastető szekcióban Pahocsa Kálmán ács- és tetőfedő nyerte el egy Tószegen épült családi ház fedéséért, amelyre CREATON AMBIENTE hódfarkú tetőcserép, NUANCE rézvörös engóbozott változata került.

Az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj magastető szekciója győzteseinek páholyában lassan örökös helyet vívnak ki maguknak a CREATON termékekkel fedett tetők és mestereik, akiknek előválogatására a cég 2016-ban hetedik alkalommal írta ki házi, egyre magasabb rangot elnyerő Tetőszépségversenyét. A pályázatra közel 80 pályamű érkezett, a zsűri javaslatára a CREATON 16 tetőfedő munkáját nevezte az idei Nívódíjra.tély - egy műemlék méltó megújulása

A CREATON 2011. évi Tetőszépségversenyének első díját elnyert sátai kastély építése 1735-ben fejeződött be. A XX. század elején jelentős átépítések történtek rajta, de az 1952. évi államosítása óta szinte sem állagmegóvás, sem pedig felújítás nem történt az épületen.

A kastély jelenleg magántulajdonban van, ezért is örvendetes, hogy megkezdődhetett a felújítása és előbb-utóbb talán újra a hasznosítására is sor kerülhet.

 

Pahocsa Kálmán tószegi munkájáról

A legmagasabb szintű elismerést, a magastető szekció Nívódíját a CREATON Tetőszépségversenyének idei első helyezettje, a tószegi családi ház kivitelezője, Pahocsa Kálmán nyerte el. A pályamű a CREATON már hagyományos háziversenyén, a Tetőszépségversenyen 2016-ban szintén első helyezett lett.

„Szerencsére évről-évre egyre több olyan mester van, aki a kézjegyét a tetőn hagyja. Már sok esetben előfordul, hogy a zsűri csak ránéz egy elkészült tetőre és felismeri egy-egy kivitelező tipikus munkáját. Pahocsa Kálmánnak tószegi munkájáért, akár az ácsszerkezet nagy mestere címet is odaadhatnánk.” – mondta a nyertes kivitelezésről dr. Tóth Elek, a Tetőszépségverseny zsűri elnöke.

„Amikor a tószegi családi ház tulajdonosai felkértek a kivitelezésre, a bonyolult tervekből láttam, hogy egy komplex munkát nyertem meg, ami nagy odafigyelést igényel. A ház alakjából adódóan egyértelműen CREATON hódfarkú cserepet ajánlottam nekik. Nem titok, hogy direkt a CREATON háziversenyére készültem ezzel a fedéssel, így igyekeztem, hogy a tető a legjobb legyen páratechnikailag, fóliázás és cserépfedés szempontjából is. A kivitelezés sok szempontból volt kihívás, többek között rekord mennyiségű anyagot használtam fel a munka során: összesen 7 köbméter fadeszka és 13.000 db cserép került a tetőre.” – mesélte Pahocsa Kálmán a nyertes munkáról.

A CREATON South-East Europe Kft. ezúton is gratulál Pahocsa Kálmánnak az ÉMSZ Nívódíjért!

Pahocsa Kálmán tószegi munkájáról
Pahocsa Kálmán tószegi munkájáról

ÉMSZ díjazott szakemberek

ÉMSZ NÍVÓDÍJ 2016 Pahocsa Kálmán - Családi ház, Tószeg
CREATON AMBIENTE hódfarkú tetőcserép

KATEGÓRIADÍJ – EGYSZERES CSERÉPFEDÉSEK Katona Szabolcs – Lakóépület, Siófok
CREATON DOMINO tetőcserép
 

 

KÜLÖNDÍJAK

  • Drong György – Családi ház, Szada
    CREATON HORTOBÁGY hornyolt tetőcserép
  • Kovács Sándor – Lakóépület, Túrkeve
    CREATON KLASSIK hódfarkú tetőcserép
  • Trombitás Zoltán – Családi ház, Fonyód
    CREATON KLASSIK hódfarkú tetőcserép
     

ELNÖKI ELISMERŐ OKLEVÉL

  • Borsi Zoltán – Családi ház, Nyíregyháza
    CREATON RÓNA hornyolt tetőcserép
  • Császár József – Óbudai Egyetem
    CREATON DOMINO tetőcserép
  • Nehéz Tamás – Templom, Soltvadkert
    CREATON SAKRAL templomi hódfarkú tetőcserép


ELISMERŐ OKLEVÉL

  • Nagy Sándor – Kápolna Zarándokház, Hajdúszoboszló
    CREATON DOMINO tetőcserép
  • Zsárik Ferenc – Családi ház, Budapest
    CREATON RÓNA hornyolt tetőcserép