CREATON ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTÉSZHALLGATÓI PÁLYÁZAT 2023 -DÍJÁTADÓ

Összesen 63 db pályamű érkezett, ebből 48 db építész és 15 db építészhallgatói pályázat volt. Az évente meghirdetett CREATON Építész és Építészhallgatói pályázatunk népszerűsége töretlen. Az idei évben immár második alkalommal került kiírásra a Marosi Miklós Emlékdíj, amely méltó módon őrzi a korábbi évek zsűrielnökének emlékét.

A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, 6 db építész pályamű és 3+1 db építészhallgatói pályázat került díjazásra, összesen 2.200.000 Ft értékben.

A rendezvény az épületben található Skydeck látogatással indult, majd a Panoráma Konferenciateremben folytatódott.

 

Építész rendezvény

A szakmai előadást a Finta Stúdió okleveles építészmérnöke Lőczi Gergő tartotta a helyszínt biztosító MOL Campus tervezési érdekességeiről.

Laukó László, a CREATON South-East Europe Kft. ügyvezetőjének nyitó beszéde után a díjátadó gála hivatalosan is elkezdődött. A résztvevők örömére az esemény akkreditálásra került a Magyar Építész Kamaránál, mint szakmai továbbképzés.

A 2023 évi CREATON Építész és Építészhallgatói pályázat Bíráló bizottsága nevében Földes László Ybl- és Pro Architectura díjas építész a zsűri idei megbízott elnöke mondott köszöntő beszédet és elemezte a zsűri munkáját.

A bíráló bizottság tagjai:

Földes László, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, a zsűri megbízott elnöke

Dr. Fülöp Zsuzsanna, okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi tanár

Horváth Sándor, Széchenyi díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens

Jánosi János, Ybl- és Pro Architectura díjas építész

Krizsán András, Ybl-díjas építész

Horváth Zoltán, Ybl- és Pro Architectura építész, a 2022. évi építész pályázat nyertese

Losonczi Júlia, a 2022. évi pályázat nyertese

Oroszlány Miklós, a 2022. évi pályázat nyertese

Jancsár Péter, építészlátogató CREATON South-East Europe Kft.

Pap Győző, építészlátogató CREATON South-East Europe Kft.

Az idei évben is számos felsőfokú intézményből érkeztek a hallgatói pályázatok. A szakmai zsűri három díjat osztott ki. A Marosi Miklós ösztöndíj elbírását külön szakmai zsűri döntötte el teljesen függetlenül a kiválasztott nyertesektől.

A III. díjat Faur Csenge (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kapta a „Szociális Lakótelep, Miskolc” pályaműért!

A pályázat során CREATON SZÁSZ hódfarkú szegmensvágású tetőcserepet használt. A konzulense Dankó Zsófia DLA​ volt.

Építész rendezvény
Építész rendezvény

A II. díjat Nagy Péter (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem​) kapta a „Dózsa udvar, Közösségi Iroda, Gödöllő” pályaműért!

Munkájában a CREATON DOMINO NUANCE szürke engóbozott tetőcserepet alkalmazta. Konzulense: Dankó Zsófia DLA volt.

Építész rendezvény
Építész rendezvény

Az I. díjat Dimitrov Márk Valeriev (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kapta a „Várdomb Kvártély, Szentendre” pályaműért!

Munkájában CREATON KLASSIK hódfarkú NUANCE vörös engóbozott tetőcserepet használt. Konzulense: Dr. Halmos Balázs egyetemi docens volt.

Építész rendezvény
Építész rendezvény

Mindhárom hallgatói pályaművet Horváth Sándor Széchenyi díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens méltatta.

 

Az építész pályázatra benyújtott pályaműveknél 3 kategóriát alakított ki idén a szakmai zsűri: épület felújítás-bővítés-átalakítás kategória, műemlék épületek klasszikus felújítása kategória és új építésű épületek kategóriája.

Épület felújítás-bővítés-átalakítás kategória megosztott III. díj született. Horváth Bálint, Tamás András, Glück Endre, Kovács Zoltán – A3 Építész Kft., „Lajtha Ház Kulturális Központ, Bicske” kapta. A tervezés során CREATON RÓNA szegmensvágású natúrvörös tetőcserepet használtak.

Méltatását Horváth Zoltán Ybl- és Pro Architektura díjas építész, a 2022. évi építész pályázat nyertese tartotta.

Építész rendezvény
Építész rendezvény

Épület felújítás-bővítés-átalakítás kategória másik megosztott III. díját Józsa Dávid – Archi.doc Építésziroda Kft., „Szent Anna Gyermekközpont, Sopron” kapta. A tervezés során CREATON KLASSIK hódfarkú natúrvörös tetőcserepet használtak.

Méltatását Krizsán András DLA Ybl-díjas építésztől hallhattuk.

Építész rendezvény
Építész rendezvény
Építész rendezvény

 

 

 

 

A II. helyezett az Épület felújítás-bővítés-átalakítás kategóriában Ács Miklós, Kovács Krisztina, Tolnai Zsolt – T.Á.M. Építésziroda Kft. lett a „Szent Imre Általános Iskola, Székesfehérvár” pályaműért, ahol CREATON BÉCSI TÁSKA natúrvörös tetőcserepet használtak. A pályaművet Dr. Fülöp Zsuzsanna méltatta.

Az I. helyezett Épület felújítás-bővítés-átalakítás kategóriában Zsuffa Zsolt, Kalmár László, Krónavetter Péter, Vörös Tamás – Zsuffa és Kalmár Építész Műterem a „Laky Kúria átalakítása, Csömör” lett. Az épületen CREATON RÓNA egyenesvágású natúrvörös tetőcserép jelenik meg.

A pályaművet Földes László Ybl- és Pro Architectura díjas építész, a zsűri megbízott elnöke mutatta be.

Építész rendezvény
Építész rendezvény

Műemlék épületek klasszikus felújítása kategória I. helyezett pályaművét Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter – Konkrét Stúdió Kft. kapta „Mágocsy Kastély, Múzeum és Vendégház, Pácin” pályaműért. Az épületen CREATON KLASSIK és MANUFAKTUR hódfarkú natúrvörös tetőcserép került.

A pályaművet Oroszlány Miklós az előző évi pályázat nyertese méltatta.

Építész rendezvény
Építész rendezvény

Az új építésű épületek kategória I. helyezett pályaművét Bordás Péter – BORD Építész Stúdió és csapata Benke Róbert, Hompók Zsófia, Kracker Csilla, Kulcsár Emese, Mezey Tamás, Tolvaj Tamás kapta „Budaprés Cíderező, Etyek” pályaműért. Az épületet CREATON DOMINO NUANCE palaszürke engóbozott tetőcserép koronázta meg.

A pályaművet Jánosi János Ybl- és Pro Architectura díjas építész méltatta.

Építész rendezvény
Építész rendezvény

Idén már második alkalommal került elbírálásra a Marosi Miklós Ösztöndíj. A díjat kapta Nagy Péter (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem​) a „Dózsa udvar, Közösségi Iroda, Gödöllő” pályaműért! Munkájában a CREATON DOMINO NUANCE szürke engóbozott tetőcserepet alkalmazta. Konzulense: Dankó Zsófia DLA volt.

A pályamű méltatását Marosi Eszter a Marosi Miklós Emlékdíj zsűritagja méltatta.

Építész rendezvény
Építész rendezvény

Idén is minden pályázónak köszönjük a részvételt!

Építész rendezvény
Építész rendezvény

Köszönjük a szakmai zsűri munkáját és gratulálunk a helyezetteknek!