A „Tradíció és Innováció – Tető az építészetben” építészhallgatói pályázat 2023 III. díját Faur Csenge (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kapta a „Szociális Lakótelep, Miskolc” pályaműért!
Konzulense: Dankó Zsófia DLA
A hallgatói pályaművet Horváth Sándor Széchenyi díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens által fogalmazott méltatással mutatták be.
„A választott terület a miskolci vasgyár pereme, ahol korábban is munkáslakások álltak; ezeket az önkormányzat néhány éve elbonttatta. A csatlakozó telkeken jelenleg családi házas beépítés van.
A XX. század elején létesült telep tömbösített, de szűkös formában biztosította a gyári munkások lakhatását, majd ezt követően, a háború utáni hazai lakásépítési lendületnek megfelelően, paneles lakótelepek létesültek.
A Helyi Esélyegyenlőségi Program egyik eleme a szociális lakásépítési program, melynek megvalósíthatóságát pályázó korábban TDK munka keretében vizsgálta, beleértve több külföldi előképet is.
Így született meg a közöségi tér és a lakóegységek telepítési javaslata, tömegalakítása, melynél a kisléptékű, de szoros illeszkedésű épülettömegek bensőséges külső tereket eredményeztek.
A homlokzatok lyukarchitektúrája a mai friss, változatos elosztást mutatja, míg a tömegek egyszerűsége energetikailag is kedvező lakhatást biztosít.
A tetőfedés választott anyaga, a szász szegmensvágású kettős cserép illeszkedik az egyszerű formavilághoz.
A többi építőanyag megválasztása lehetővé teszi - az adott lakhatási formának megfelelően – akár a saját erős közreműködés lehetőségét is.” -hangzott el a pályázat méltatása során.
A tervezési feladattal kapcsolatos anyagait Faur Csenge is megosztotta velünk:
„Helyszín: Az építési terület Miskolc és a korábban önálló Diósgyőr között elterülő diósgyőri Vasgyár területén helyezkedik el. A Kabar utca 44 és 56 közötti telkek területe, illetve az utca végén található buszforduló és az azt övező szabad terület lenne a beavatkozási zóna. A Kabar utca nyugati oldalán korábban a vasgyári munkások számára emelt sorházakat a miskolci önkormányzat néhány éve elbontotta, leginkább állapotromlásuk miatt. Az önkormányzat szociálpolitikájának részeként szeretné elkezdeni a telkek revitalizációját, és bekapcsolását diósgyőri, városi életbe. A területet északról a Gózon Lajos utca határolja, nyugatról egy elhagyatott ipari telep. A déli oldalon egy használaton kívüli vasúti sínpár található, amely a régi gyárat volt hivatott ellátni. A keleti oldalon a Kabar utcán három családi ház, a buszforduló mellett pedig további kettő áll – ebből háromnak az elsődlegesen használt bejárata erről a szabad területről nyílik. A tervezési módszertan és funkcionális alapgondolat szerint fontosnak tartottam a terület tágabb történelmi, kulturális, szociális kontextusának megismerését.
Vasgyár története: A Vasgyár kifejezést ma leginkább Miskolc városrészére, a korábbi gyár köré kiépült kolónia, vagy más néven gyarmat területére használjuk. A terület története egészen 1765-ig nyúlik vissza, mikor Fazola Henrik kisebb vasgyárakat nyitott a helyi a vasérc lelőhelyek közelében. Ezek egészen az 1860-as évekig többkevesebb sikerrel működtek. Ekkor indult el országszerte a nagyszabású vasútépítés, amit a hazai vasgyárak nem tudtak fedezni. A külföldről importált vas minősége nem volt megfelelő, így a pénzügyminisztérium 1867-ben helyet kezdett keresni egy vasgyár számára, amely kizárólag a vassínek és kapcsoló szereik gyártására rendezkedne be. A döntés a Diósgyőr és Miskolc között fekvő Szinva völgyére esett. A munkálatok Glanzer Miksa vezetése alatt, Péch Antal tervei alapján kezdődtek meg a Diósgyőr közigazgatása alá tartozó külterületen. Már az első tervrajzokon is szerepeltek a munkások és hivatalnokok számára létrehozott lakótelep rajzai.
Az otthonok mellett cél volt az infrastruktúra kiépítése is: „egy nagy étkezési terem, kenyérsütőház, mosóintézet, széles fasorokkal beültetett utak, csatornák”. Az első építési ütem 1868-1877 között zajlott le. A telep elrendezése merőleges hálóra illeszkedett: a terület gerincét a Közép utca adta (ma Ballagi Mór utca), az erre merőleges utcákról szalag- és téglatelkek nyíltak, szabadon álló vagy ikerházas beépítéssel, kertvárosias jelleget adva. Az építkezéshez vörös téglát alkalmaztak, egy-két kivételtől eltekintve.
A tiszti lakások három, illetve négy szobás elrendezésben épültek, a munkáslakások az első építkezési hullámban egy szoba, konyha, kamra alaprajzzal, de a legkorszerűbb kivitelben. Mikor ezek használatba vétele után kiderült, hogy nem elegendő nagyságúak, a pénzügyminisztérium engedélyével nagyobbakat építettek. 1871-re már 841 épület állt, ez lett az úgynevezett „belsőtelek” területe. Az építkezések 1878-ban folytatódtak, megkezdődött az infrastrukturális háttér kiépítése a lakótelepen, hogy a vasgyári munkásállományt állandósítani tudják. 1887-ben készült el a fiúiskola a Téglagyári utcában, 1895-ben felépült a lányiskola a Kabar utcában. Ugyanebben az évben megnyílt a mészárszék, kibővítették a vendéglőt, és 1000 személyes munkáséttermet létesítettek. 1896-ban gőz- és kádfürdőt létesítettek a Fürdő utcában (mai Gózon Lajos utca). Ebben az időszakban épült fel a kórház, gyógyszertár, posta-távírda (szolgálati lakásokkal), illetve az „Angyalvár” épülete is. Emellett folytatódott a munkáslakások építése is: négylakások társasházak épültek.
Vasgyár története: A Vasgyár kifejezést ma leginkább Miskolc városrészére, a korábbi gyár köré kiépült kolónia, vagy más néven gyarmat területére használjuk. A terület története egészen 1765-ig nyúlik vissza, mikor Fazola Henrik kisebb vasgyárakat nyitott a helyi a vasérc lelőhelyek közelében. Ezek egészen az 1860-as évekig többkevesebb sikerrel működtek. Ekkor indult el országszerte a nagyszabású vasútépítés, amit a hazai vasgyárak nem tudtak fedezni. A külföldről importált vas minősége nem volt megfelelő, így a pénzügyminisztérium 1867-ben helyet kezdett keresni egy vasgyár számára, amely kizárólag a vassínek és kapcsoló szereik gyártására rendezkedne be. A döntés a Diósgyőr és Miskolc között fekvő Szinva völgyére esett. A munkálatok Glanzer Miksa vezetése alatt, Péch Antal tervei alapján kezdődtek meg a Diósgyőr közigazgatása alá tartozó külterületen. Már az első tervrajzokon is szerepeltek a munkások és hivatalnokok számára létrehozott lakótelep rajzai.
Az otthonok mellett cél volt az infrastruktúra kiépítése is: „egy nagy étkezési terem, kenyérsütőház, mosóintézet, széles fasorokkal beültetett utak, csatornák”. Az első építési ütem 1868-1877 között zajlott le. A telep elrendezése merőleges hálóra illeszkedett: a terület gerincét a Közép utca adta (ma Ballagi Mór utca), az erre merőleges utcákról szalag- és téglatelkek nyíltak, szabadon álló vagy ikerházas beépítéssel, kertvárosias jelleget adva. Az építkezéshez vörös téglát alkalmaztak, egy-két kivételtől eltekintve. A tiszti lakások három, illetve négy szobás elrendezésben épültek, a munkáslakások az első építkezési hullámban egy szoba, konyha, kamra alaprajzzal, de a legkorszerűbb kivitelben. Mikor ezek használatba vétele után kiderült, hogy nem elegendő nagyságúak, a pénzügyminisztérium engedélyével nagyobbakat építettek. 1871-re már 841 épület állt, ez lett az úgynevezett „belsőtelek” területe. Az építkezések 1878-ban folytatódtak, megkezdődött az infrastrukturális háttér kiépítése a lakótelepen, hogy a vasgyári munkásállományt állandósítani tudják. 1887-ben készült el a fiúiskola a Téglagyári utcában, 1895-ben felépült a lányiskola a Kabar utcában. Ugyanebben az évben megnyílt a mészárszék, kibővítették a vendéglőt, és 1000 személyes munkáséttermet létesítettek. 1896-ban gőz- és kádfürdőt létesítettek a Fürdő utcában (mai Gózon Lajos utca). Ebben az időszakban épült fel a kórház, gyógyszertár, posta-távírda (szolgálati lakásokkal), illetve az „Angyalvár” épülete is. Emellett folytatódott a munkáslakások építése is: négylakások társasházak épültek.
A korszellemmel haladva 1900-ban bevezették a vizet és az áramot a lakásokba, valamint a közvilágítás is kiépült. A 20. század elejére a széleskörű lakótelepi építkezések ellenére még mindig sok ingázó munkás volt, így a lakásépítések mellett, megkezdődött a Miskolcot és Diósgyőrt összekötő vasútvonal kiépítése is, amelyet 1908-ban helyeztek üzembe. Ekkortájt már 6300 munkásból 5000 telepen kívül élt, így új lakások terveire igyekeztek támogatást kérvényezni: ez volt a „száz ház” projekt. Száz darab négylakások társasházat terveztek felhúzni, egy és kétszobás állománnyal, amelyet végül 1909-ben maga Wekerle Sándor hagyott jóvá.
A két világháború között is zajlottak kisebb-nagyobb átalakítások: többlakásos társasházak, tisztviselői lakások épültek, illetve tüdőbeteg ellátás kezdődött a betegségben szenvedő munkások számára. A közigazgatásilag mindig is Diósgyőrhöz tartozó Vasgyári kolónia többször próbált önálló településsé válni, azonban ezek a törekvések sosem valósultak meg, annak ellenére, hogy a terület infrastrukturálisan teljes egészében szeparálódni tudott volna. 1909-ben, Miskolc önállósulásával felmerülte Nagy-Miskolc megvalósulásának ötlete, amit a hozzá szorosan kapcsolódó kisebb területek kapcsolásával képzeltek el. Ez végül csak 1945 januárjában valósult meg a Vasgyár területét is a városhoz csatolva, a gyár pedig a szocialista nehézipar egyik vezető vállalatává vált. Ezzel együtt az 1960-as években erőltetett panellakásépítés indult a környéken – a gyár megbecsült munkás rétege összkomfortos panellakásokba tudott költözni, a kolónia eredeti lakossága szinte teljes egészében kicserélődött. Helyükre alacsonyabb szociális rétegekből érkeztek családok.
Az ezt követő évtizedekben a kolóniai épületek állapota folyamatosan romlott. A kezdetben élő helyi és ideiglenes műemlékvédelmi állapot megőrzése nem sikerült, hiszen az egyes házak önmagukban nem képviselnek műemlékvédelmi értéket, hanem a telep egészére kiterjedő szabályozásra és revitalizációs programra lenne szükség. A telep ma álló lakásai Miskolc egyik legnehezebb helyzetben lévő szegregátumait foglalja magába. Az olyan állapotban lévő épületek, melyeket már nem lehetett/nem volt érdemes megmenteni és felújítani lebontásra kerültek. A magántulajdonban lévő, korábban tisztviselői, komfortosabb lakásokat minden szabályozás nélkül újítják fel és bővítik ki. Az egész kolóniai építészetre jellemző téglaarchitektúra a középületeken maradt meg leginkább. Azonban az igényes díszítő részletképzések a tiszti lakásokon, és a jobb minőségű és jobb állapotban megmaradt munkáslakásokon is felfedezhető – homlokzati felújítások miatt már csak nyomokban. A komfortszint emelkedésére való, igényekkel a homlokzati hőszigeteléssel sok elveszett ezekből a részletekből: sok helyen csak a nyílászárók körül maradt meg, egyegy házon a párkányzatszerű díszítősor meghagyása mellett döntöttek. A nagyobb alapterületű tisztviselői lakások közül sok nagyon szép, szinte eredeti homlokzati állapotokkal megmaradt a Pléh Sándor utcában, és a helyiek elmondása alapján ezeknek a házaknak nagy értéket tulajdonítanak, presztízse van a környékbeliek között. Szociális helyzet Miskolc lakossága 2020 végén nagyjából 155500 fő volt. A legfontosabb népességet közvetlenül érintő problémák közé tartozik az általános elöregedési mutatók mellett a társadalmi egyenlőtlenségek kezelése: jellemző a szlömösödés, igyekeznek emelni az iskolázottsági és foglalkoztatottsági mutatókat, illetve a lakhatási problémák kezelése is elsődleges.
Egy 2011-ben végzett országos kutatás szerint Miskolcon 13 terület esett be a szegregátumokat leíró kategóriába. Ebből a legnagyobb a Lyukóvölgyi szegregátum (nagyjából 3000 főt számlál), Muszkás telep (1500 fő), Tetemvár (500 fő). A vasgyári kolónia is az akcióterületek közé tartozik. A Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) elsődleges célkitűzése a mélyszegénységben élők és romák helyzetének javítása, integrációja, a gyermekek, nők és fogyatékkal élők esélyegyenlősége mellett. A Lyukóvölgyben kihelyezett szociális központot hoztak létre (ennek fenntartása a helyiek szerint azonban nem működik egészen zökkenőmentesen), emellett felzárkóztatást elősegítő tanfolyamokat, közösségi programokat működtetnek a nagyobb szegregátumok területén. konkrétan a vasgyári kolónia területén működő szociális programok célkitűzése kettős: mind az ott élő népesség egyenlőtlenségeinek javítása, a szükséges csoportok reintegrációja; illetve a meglévő épületállomány korszerűsítése, szükség esetén bontása és a terület revitalizációja. Az utóbbi években több olyan bontás is történt, mint a Kabar utcai. A Kabar utcától északra elhelyezkedő számozott utcák területén az önkormányzat fizetett a lakóknak, hogy hagyják az otthonaikat – a legtöbben elhagyták a várost is. A helyszínbejárás során volt alkalmunk autóval körbejárni a Lyukóvölgyi szegregátumot, és valós képet kapni a lakhatási állapotokról, a szociális helyzetről. Az itt élőkkel foglalkozó szociális munkásokkal, pedagógusokkal beszélgetve a cél mindig az, hogy valaki képes legyen olyan szintű előrelépést elérni, hogy el tudja hagyni a telepet, máshová tudjon költözni. A terület jelenlegi állapotban való „fejlesztése” inkább konzerválná a jelenlegi viszonyokat, mind az etnikai, mind a financiális izolációt. (Példaként merült föl egy néhány évvel ezelőtti óvoda építése a szegregátum területén.) Lakásállomány Miskolcon 2019-ben 77250 lakás volt található. 2011 és 2019 között csupán 1%-ot nőtt a lakásállomány, azonban a népességcsökkenés is erősen érintette a területet. A lakásállomány mintegy 13%-a, 4788 lakás van önkormányzati tulajdonban (2021). Ennek 70%-a van összkomfortos állapotban, azonban ez területileg nem heterogén eloszlású – diósgyőri vasgyár területén, illetve környékén csupán kis százalék van kiadható állapotban. 30%-a egyszobás, 23%-a kétszobás. A bérlakások szociális pályázat útján érhetőek el, melynek 3 fajtája létezik: szociális pályázat útján az alacsony komfortfokozatú lakások érhetőek el (165-390Ft/m2); költségelvű lakáspályázattal (410-825Ft/m2) és piaci alapú lakáspályázattal (610- 1285Ft/m2) a magasabb komfortfokozatú lakások bérelhetők ki; a fiatalok és a nyugdíjasok helyzete speciális kategóriába esik.
Előtanulmány: Korábbi tervezések és TDK kutatások alkalmával foglalkoztam különböző típusú szociális funkciók tervezésével, leginkább ideiglenes lakhatási formákkal. Mikor a diplomatervezésemre kerestem területet és témát, ezeket a tapasztalatokat is szem előtt tartva találkoztam a Kabar utcai telekkel és környezetével. Habár a környezetet és a társadalmi hátteret megvizsgálva végül más funkciót találtam ideálisnak, az átmeneti lakhatási formák vizsgálatának tapasztalatai adták az alapot a tervezési módszertanhoz és folyamathoz.
A korábbi tervezések, kutatások alkalmával olyan problémás területekkel találkoztam, amik általánosan érintik a szociális intézményeket, programokat. Elsősorban nagyon visszaveti a szociális intézmények hatékony működését a közvetlen társadalmi környezet ellenállása. A társadalmi perifériára szorult családok számára elengedhetetlen a városi környezet és infrastruktúra elérhetősége, a szociális kapcsolatok kiépítéséről nem is beszélve. Ellenben, amíg általános elvekről és adakozásról van szó a magyar társadalom relatív támogatónak bizonyul, addig a közvetlen lakókörnyezetükben elhelyezett otthonnal kapcsolatban kifejezetten ellenségesen, esetenként támadóan reagálnak. Ennek része az is, hogy gyakran a beköltöző, vagy akár csak ideiglenesen jelenlévő lakók már környezetben, más normák mentén szocializálódtak, nem tudnak hamar beilleszkedni, életvitelük merőben eltérő lehet, ami nem segíti a lokális közösségek elfogadását. Gyakran pedig az intézménynek nincs is kapacitása vagy jogi kerete ezen változtatni. Emellett sokszor nincs erőforrás, gazdasági keret arra, hogy az intézmény a meglévő környezetbe illeszkedjen: értve ezt mind fizikai, építészeti formálásában, mind pedig programtervben.
A lokális közösségek gyakran úgy érzik, hogy nem csak nem profitálnak az intézmény jelenlétéből, de le is értékelődik a környék, az ingatlanok. Másodsorban problémás, hogy az átmeneti lakásokból nagyon kevesen tudnak továbblépni. Egyrészt mert a rendszernek nincs lehetősége a különböző családok problémáit, igényeit rugalmasan kezelni: van, aki „csak” anyagi helyzete miatt kerül be az adott intézménybe, de funkcionálisan teljesen önellátó; van, aki viszont az alapvető fizikai önfenntartásra sem volt sosem megtanítva. Itt felmerülhet a többlépcsős rendszer kialakítása, különböző autonómiájú lakhatási formákkal, illetve a kiemelés kérdése. Másrészt fontos a továbblépés kérdésénél, hogy legyenek olyan programok, oktatások, amik az adott egyén, család helyzetének megfelelő tudást és lehetőséget tud biztosítani az integráció elősegítése végett. Sajnos a realitás az, hogy gyakran szükséglakások épülnek, „tűzoltás” van, és ha el is tud indulni egy-egy integrációt segítő program, az sem mindig hosszú életű.
Mire lenne szükség? A perifériára szorult társadalmi rétegek pszichológiájának vizsgálatát elengedhetetlennek tartom ahhoz, hogy hatékonyan működő szociális intézményt tudjunk tervezni, hogy ne csak a krízisben legyen képes ellátni a feladatát, hanem egy jól működő rendszer a kilépés és társadalomba való integrációt is elő tudja segíteni. Egy korábbi TDK munka kapcsán volt alkalmam mélyebben belemerülni a témába, igyekszem összefoglalni az eredményeket. Az egyénben természetes úton jelen van mind a belső, mind a külső nyomás, hogy megfeleljen a szerepeinek – még ha ez nem is tudatos. Mikor ez sérül, legyen szó akár társadalmi, akár családon belüli szerepvállalásról, akkor ezzel együtt sérül az ember egyéni önértékelése, identitástudata is. Ennek egészséges működése, egyensúlya nélkül az egyén nem lesz képes megfelelően ellátni a többi szerepét és feladatát, a kitörés és kiemelkedés helyett az ellenkezője történik.
Kutatások vizsgálták az egyéni identitás és a kollektív identitás kapcsolatát, és többek között azt találták, hogy sérült egyéni identitás mellett a kollektív identitástudat kialakítása, erősítése szükséges és pozitív hatással van az egészséges egyensúly visszaállítására. Emellett Dull Andrea környezetpszichológussal beszélgetve, az egyik legfontosabb pont a szociális lakhatási formák tervezésénél, hogy megfelelő biztonságos kapaszkodót tudjon nyújtani az intézmény. Csak akkor tudnak fejlődni és továbblépni, ha kötődnek, sajátjuknak érzik a helyet…
Előképek elemzése:
Peter Barber munkásságát vizsgáltam a szociális lakóegységek formálásánál és a telepszerű beépítés kialakításánál. Épületei sokszor egy saját belső közlekedési és publikus terek hálózatából áll, épületei pedig egy modern csavarral, de mindig a meglévő környezethez alkalmazkodva épülnek: anyagában, formailag merítkezik az épített környezetből. (Példák: Donnybrook Quarter, McGrath Road projektek) A szociális telepek rendszerszintű átlátására adott jó példát B. V. Doshi munkássága, kiemelkedően az indiai Aranya Community Housing projekt. A telep közlekedésének szervezését az archaikus mintára alakította ki. A lakások előtti utcákat forgalomtól elzárták, belső teresedésekkel leginkább közösségi terekként hasznosították, az életterek részévé vált. A lakások több típusban épültek, a kisebbek bővítési javaslatokkal, így a terület az időben eltolva érte el a teljes beépítési fázisát…
Funkcionális tervezés: Az adott tágabb szociális környezet szempontjait, és a területet érintő önkormányzati stratégiát figyelembe véve szerettem volna egy átfogó funkcionális koncepciót alkotni. A szociális helyzetet érintve fontosnak tartom a jó minőségű, a környezet társadalmi infrastruktúrájába illeszkedő, periféria szorult rétegeknek is otthont adó otthonok építését. Azonban a vasgyári területet jobban megismerve, szembesülve a meglévő önkormányzati szociális programok hektikus, politikai változásoknak kitett helyzetével, olyan koncepciót szeretnék létrehozni, amely rövid vagy középtávú felső beavatkozást igényel. Ebből kiindulva nem ideiglenes vagy bérlakási konstrukciót szerettem volna kialakítani, hanem olyan lakhatási lehetőséget, amely hosszú távon mind a családok, mind a terület számára egy autonóm életet jelentene. Szociális munkásokkal projekttervezési fázisokról, módszertanról beszélgetve felmerült annak a lehetősége, hogy a pályázati folyamat során „kiemelhetőek” lennének azok a családok, akik életvitelük alapján alkalmasak a kilépésre és autonóm életmódra. A területen hosszú ideje jelenlévő szociális hálózat, illetve a szociális munkások jellemzően személyes ismerete, kapcsolatrendszere a lyukóvölgyi szegregátum lakóival lehetővé tenni, hogy egy ilyen pályázati rendszer kialakítását…
Építési koncepció: Az lakások otthonos kialakítása mellett, szerettem volna más eszközöket is keresni arra, hogy hogyan tudnak az épületekhez, terekhez kötődni a lakók. Sok jó hazai példából kiindulva ennek egyik jó módszere a közösségi tervezés lehet. Ezért lenne fontos, hogy a pályázati szakasz minél hamarabb le tudjon zajlani, így hosszú idő és több lehetőség marad a lakosság bevonására, oktatására. A másik eszköz, amit több szempontból is célravezetőnek találtam az a közösségi, kaláka építkezések formái. Szerettem volna olyan építési technológiákat keresni, amelyek relatíve kevés szaktudás igényelnek, de emberi munkaerőt igen. Így minimális oktatással, kivitelezési műszakvezetők koordinációja mellett a családok képesek lesznek a saját otthonaikat kivitelezni.
Több kutatás szerint is - hosszú távon célravezető volt a lakosság fizikai kivitelezésbe való bevonása, mert így saját kezük munkájának érezve a tereket, épületeket, jobban megbecsülték azokat, vigyáztak rájuk. Emellett pedig a rászoruló réteg szakmát is tanul, amivel akár megalapozhatja a későbbi munkaerőpiaci elhelyezésüket.
Műszaki leírás: …A két fő blokk teteje nyeregtetős kivitelezésben készül el, alkalmazkodva a beépítési viszonyokhoz. A talpszelemenek a tartófalak betonjában rögzül, ezekre támaszkodnak a 7,5x15 cm szarufák. A kis fesztáv miatt az üres állószék statikai állékonysága bőven megfelelő. A szarufákra páraáteresztő alátéthéjazat kerül. Erre az átszellőztetés miatt ellenlécek rögzülnek, amire a cseréplécek kerülnek. A fedés anyaga CREATON SZÁSZ szegmensvágású cserép, kettős fedéssel. Az eresz túlnyúlás mindenhol minimális léptékű, kiegészítő fémelemekkel megoldva. Az ácsmunkák kivitelezésébe szintén bevonhatók lennének a beköltöző lakók…
Faur Csenge, BME Építészmérnöki Kar, Lakóépülettervezési Tanszék
Köszönjük Csenge és gratulálunk a III. helyezéshez!