A Tradíció és Innováció építészpályázat 2021 I. díját VARGA CSABA (AXIS Építésziroda Kft.) kapta a „Juliet Viktor Borászat, Mád” pályaműért!
A pályaművet Földes László, Ybl- és Pro Architectura díjas építész a zsűri állandó tagja méltatta.
1. értékmentés
A projekt rögtön egy értékmentő gesztussal indul. A régi rossz állapotú parasztházat felújították és ezzel megteremtették az épületegyüttes gondolati magját. Azt a magot amire ráépítve létrejött az immár új épületegyüttes.
2. régi és új
Az új üzemi épület a régi parasztház logikus folytatásaként jött létre, hasonló szerkesztési elvekkel, hasonló nyeregtetővel, belső térkapcsolattal, a terepadottságok figyelembevételével, mintegy fél szinttel feljebb. A régi és az új szemmel láthatóan jó viszonyban van egymással, ugyanakkor az is jól látható, meddig tart a régi és honnantól kezdve új az épület.
3. fedett-nyitott terek
A két épületrészt egy nagyvonalú tornác-rendszer köti össze, a parasztház előtt hosszirányú, az új épületrésznél harántirányú masszív kőpillérekkel. A pillérek méretei és a tornác dimenziói monumentális erőt kölcsönöznek ennek a remek térsornak, a tornácnak, amely építészeti eszközökkel egységbe foglalja a két épületrészt.
Ennek fedett-nyitott térsornak számtalan előnye van. Árnyékol és klimatizálja a napnak leginkább kitett déli oldalt, az új épületrésznél való kiszélesedés pedig jól használható külső, de védett teret ad.
Ínyencek figyelmébe ajánlok egy kis csemegét, a régi és az új épületrész találkozásánál, a magas térfalak között felkapaszkodó lépcsőt és az ahhoz tartozó vertikális teret.
4. három kerti építmény
Az utcai bejárat közelében kiszélesedik a régi épület tornáca, kisebb fedett-nyitott fogadóteret hozva ezzel létre. A térbővület intimitását és árnyékolását natúrfa rács biztosítja. A térbővülettel tart formai rokonságot a telek másik sarkában található fedett gépkocsi tároló és a kisebb tetővel megünnepelt, felújított kút.
5. innovatív megoldások
Az innovatív megoldások külön érdekessé teszik az épületegyüttest, ilyen például a gondosan felépített fa-beton födém a régi épületrészen vagy az egyedi hullámos, boltíves vasbeton födém alul téglaburkolattal, az új épületrésznél.
6. természetes anyagok
A hagyományos és természetes anyagok használata szintén az értékmentő szemléletet tükrözi. A megtartott vályogfalak továbbviszik a település hagyományát, a látszó faszerkezetek szépen kiegészítik a vakolt és kő falakat. A mádi kő a hagyományok mellett a magas minőségre is utal, a natúr tetőcserép fedés szintén a hagyományokat követi.
7. illeszkedés a környezetbe
A tervezők értő módon nyúltak a feladathoz. Egy nagy hagyományokkal bíró községben terveztek új borászatot, és végül olyan új épületegyüttest hoztak létre, amely funkcionálisan jól működik és mind tömegalakításával, mind szellemével, tökéletesen illeszkedik a környezetébe.
A tervezési feladattal kapcsolatos gondolatait Varga Csaba (Axis Építésziroda) osztotta meg velünk.
Mád, mint Tokaj-Hegyalja egyik jelentős, történelmi települése, a borvidék meghatározó szőlőterületeivel rendelkezik. E területek változatos vulkanikus talaja, ideális fekvése és egyedi mikroklímája révén magas minőségű, izgalmas borok megszületésének adnak lehetőséget. A borok létrejöttének a szőlőterület, a szőlő és az ezeket kezelő, évszázadok alatt csiszolódott, emberi tudás mellett egy fontos eleme még a borászati épület is.
Hegyaljára jellemző módon, Mádon is, e borászatok többnyire nem kint, a szőlőben, hanem a település történelmi szerkezetében helyezkednek el, beilleszkedve a település szövetébe, lakó- és különféle középületek szomszédságába.
Ebből fakadóan e borászatok kisvárosi vagy falusi hangulatúak, sajátos polgári miliőjükkel elsősorban nem üzemek, hanem a borral összeforrt település szerves és mindennapi életének részei. A „Juliet Viktor” borászat is egy ilyen.
A településmagban, a történelmi városszerkezetben helyezkedik el, egy egykori régi parasztház felújítása és bővítése révén. Az épület kialakítása során a régi épület hangulatának átmentése, a történelmi utcaképbe való megfelelő illeszkedés, a mai kor modern kihívása és a szintén modern technológia megfelelő kiszolgálása egyaránt szerepet játszott.
Egy időtlen ház kialakítása volt a cél, amely olyan, hogy akár 100 éve is ott lehetett volna, ugyanakkor nem archaizáló, hanem a maga módján modern, nem bújtatja egy régi köntös mögé a ma igényeit és a modern technológiát.
A korok összekötéséhez jó támaszt nyújt a helyi anyagok használata, azon belül is a mádi mészkő erős megjelenése a házon. E hegyaljai kőzet az itt készített borok karakterének kialakulásához is jelentősen hozzájárul, szerepe így többrétegű.
A tetőfedő anyag ugyanezen szempontok alapján lett választva. Egy természetes anyagú, egyszerű, hagyományos és ugyanakkor modern vonalú cserép választása volt a cél, amit a CREATON egyenesvágású, hornyolt, natúr cserepében találtam meg.
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/8/c/8/1/8c811f5eac7214f8ac5edbc50f2eac2cfbb477c5/madi_boraszat1.jpg)
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/e/4/3/5/e435377d2784ff9be39644943a359cf86d81916b/madi_boraszat2.jpg)
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/2/6/3/1/263171bfeb65e7e883c2da6ca500f71c0720eab9/madi_boraszat3.jpg)
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/8/a/0/c/8a0c03e8b0472cd354671059e0f2011082f77fa2/madi_boraszat4-2684x3744.jpg)
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/b/1/8/1/b1813f532598e842350b59a0d1a2e9c71625541a/madi_boraszat5.jpg)
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/f/d/7/2/fd72555f4475d11c44ac40191242a313a78fc1d8/madi_boraszat6.jpg)
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/1/e/7/f/1e7fade31ab03bd90f9063bf882e5aa1ee70fcff/madi_boraszat8-4201x2316.jpg)
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/3/9/f/3/39f34f0e233965fe88c232b07d20ff7a69d488c6/madi_boraszat7.jpg)
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/1/4/1/b/141bac70d3045c85ac460d5a0d5711ec94966a8f/madi_boraszat9-3776x1894.jpg)
![](https://www.creaton.hu/_Resources/Persistent/4/6/1/1/4611026e243ed92a074f683f059a7da52da856ab/madi_boraszat10-1386x531.jpg)
J.V. BORÁSZAT
MÁD, JÓZSEF ATTILA U. 25.
TERVEZÉS: 2016
ÉPÍTÉS: 2017-2018
ÉPÍTTETŐ:
VAXCO VINEYARDS KFT.
JANKA JUDIT - ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ
TERVEZŐ:
AXIS ÉPÍTÉSZ IRODA KFT.
VARGA CSABA - VEZETŐ TERVEZŐ
TERVEZŐ MUNKATÁRSAK:
VAVRIK FERENC - ÉPÍTÉSZET
MANTUANO TAMÁS - STATIKA
ERHARDT PÉTER - GÉPÉSZET
LEVEK ISTVÁN - ELEKTROMOS
DR GOMBIK KÁROLY - TŰZVÉDELEM
MŰSZAKI ELLENŐR:
JÁNOSI LÁSZLÓ
KIVITELEZŐ:
SZIVÁRVÁNY-ÉP KFT.
ANTAL SÁNDOR - ÉPÍTÉSVEZETŐ
DRAGONY JÓZSEF - ÉPÍTÉSVEZETŐ