Trogmayer Ottó régész – múzeumigazgató vezetésével közel fél évszázada kezdődött el a szeri monostor romjainak feltárása.
A mai Ópusztaszer területén az első templomot Szent István korában emelték, majd többször átépítették, bővítették. A középkori Magyar Királyság egyik legjelentősebb délalföldi bencés monostora volt 1596-ig, amely egy török támadást követően a környező településsel együtt elpusztult.
Az Emlékpark fejlesztési elképzelései, Lepár Karolina, „Kolostorkertek hasznosítási lehetőségei” című tanulmánya nyomán fogalmazódtak meg.
A 21. században a látogatók már többet igényelnek, mint a korabeli alapfalak bemutatása, és az épületek kétdimenziós ábrázolása. Ezért választottuk ki a középkori kolostorok egyik alapvető tevékenységét, a kertkultúra terjesztése terén nyújtott úttörő munkájuk felidézését.
A növények termesztésével természetszerűleg együtt járt azok szakszerű feldolgozása is. Célunk volt, hogy ezt a folyamatot bemutassuk, különböző foglalkozásokon át megismertessük az érdeklődőkkel. Olyan épületrészt választottunk ki a feldolgozóműhely számára, amelyik nagy valószínűséggel eredetileg is hasonló funkciót tölthetett be. Nem a középkori épületet kívántuk rekonstruálni, hanem csak tömegében, és rendeltetésében, használatában érzékeltetni ezt a tevékenységet. A létesítendő kolostorkert, és gyógynövény-feldolgozó műhely igen nagymértékben segít közelebb hozni a látogatókhoz a középkori kolostori élet egy fontos, ma is mindenki által érthető, és élvezhető aspektusát.”
A kolostorkertet kiszolgáló épületet, a monostor-udvar nyugati épületszárnyát déli irányból záró, két „cella” felhasználásával alakítottuk ki.
A kutatások szerint az udvar nyugati oldalát záró épületsor közepén, alápincézett, kétszintes palotaszerű lakóépület volt, amelyhez déli irányban kapcsolódott a gazdasági épületsor.
- A gyógynövényház helyiségei a 6x20 m-es kiterjedésű „cella” alapfalaira emelt, nyeregtetős épületben kaptak helyet. Az épületnek „támaszkodik” a korabeli beépítést déli irányból záró 7x11 m-es befoglaló méretű alapfalakra emelt, féltetővel fedett, részben nyitott nyári oktató-pihenő tér, a palántanevelő üvegházzal, és a szerszámtároló helyiségekkel.
- A régészeti feltárások nyomán készült bemutató alapfalak, 60–80 cm szélességű, 50–80 cm magas „ciklopf” terméskő falazatok, amelyek egyben az épületek lábazatai.
Funkciója:
A „cellára” emelt épület hosszanti elrendezése, hármas tagozódású:
- az egyik oldalon, a bejárat, az információs pult, a galéria lépcső,
- középen, a rendezvénytér, a növényszárító szekrények, a feldolgozó pult,
- a másik oldalon pedig a szociális helyiségek kaptak helyet.
A középső teret, mindkét szintet átfogó ragasztott fatartók tagolják, közöttük a galérián, tolóajtóval elválasztott növényszárító szekrényekkel, a földszinten, nyitott tároló polcokkal.
Nem ismert az korabeli gazdasági épület méretrendje, így a magassági méretek megválasztásánál a minimális méretekre, az anyagok megválasztásánál az ősidők óta használt a természetes anyagokra törekedtünk. Így lett a szárítószerkények külső burkolata vesszőfonat, mely a régi parasztházak egyik alkotó eleme volt, amelyet árnyékolásra, szárításra, tárolásra is használtak.
Léptékével egy megemelt hombár épületre kívánunk utalni, a „tapasztott” részeken a belső funkció szerinti falnyílásokkal.
A paticsfal inspirálta „tapasztott” felületet pedig az Ytong téglára felhordott vakolattal próbáltuk érzékeltetni.
A Creaton gyártmányú sík tetőcserepet a műemléki környezetre való tekintettel választottuk. Semleges, egymásra lapolt felületével az időtlenségre, a grafitszürke színével a „tapasztott” fehér falfelület kontrasztjaként a természetes palára kívántunk utalni.
Célunk volt, hogy a kert tükrözze a kor hangulatát, de praktikusan fenntartható is legyen.
Buella Mónika, V. Zákányi Ildikó, Sipos György
A szegedi Tér és Forma tervezőiroda munkája.
