Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel

Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel

"Mi ebben jobbak vagyunk"

A címben idézett mondat Trombitás Zoltán ács- és tetőfedő mester csapatában szállóigévé vált. Hogy miért, az a későbbiekben kiderül.

Szamolányi Ferenc építtető megbízta Trombitás Zoltán mestert egy igényes balatonfenyvesi üdülő ácsszerkezeti és tetőfedő munkáinak elvégzésével. Az épület tetőszerkezete nem szokványos, síkokból álló tetőidomú, hanem íves állóablakok biztosítják a tetőtér megvilágítását.

A tető vasbeton „koporsó” födémen nyugszik, a nappali fölött pedig hagyományos fa "parasztfödémet" kellett készíteni.

Előzőleg az építtetőnek már volt egy megbízási kísérlete, de a megkeresett mester időhiányra hivatkozva – a rossz nyelvek szerint a munka bonyolultsága miatt – visszaadta a megbízást.

A kivitelezést a Trombitás csapat sem tudta megkezdeni a munkáik torlódása miatt a megállapodás szerinti időpontban, így egy harmadik csapat látott neki az egyáltalán nem egyszerű feladatnak.

A munka azonban nem a megbízói elvárásoknak megfelelő módon készült, sok pontatlanság, szakmai hiba csúszott be, így végül vissza kellett térni az eredeti tetőfedő mesternek.

Az addig elkészült munkát teljesen vissza kellett bontani, a feladatot újra kezdeni.

Az addig felhasznált faanyag sajnos csak részben volt felhasználható, a méretváltozások miatt.

Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel
Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel
Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel

Az új felmérés alapján kiderült, hogy a tetőszerkezetet tartó vasbeton "koporsó" födém nem a terveknek megfelelő méretekkel készült, jelentős méreteltérések alakultak ki a kivitelezés során. Az eltérés a két oldal között 4-5 cm volt, amit a faanyag leszabásánál nem vettek figyelembe. 

Így a faanyagot is ennek megfelelően változó méretű szaru és szelemen hosszakkal kellett kialakítani. Ebből adódóan a faanyagok méretre vágása is csak a helyszínen történhetett.

Végre megkezdődhetett az igazi igényes, a szakmai követelményeknek megfelelő tetőfedő munka.

A leglátványosabb és legbonyolultabb rész az íves állóablakok előírás szerinti méretű és arányú elkészítése.

Mivel az épületen elhelyezett öt íves ablak azonos méretű, így elegendő volt egy romonád sablont elkészíteni és az íveket kialakítani.

Az alacsonyabb hajlásszögű íves részeken CREATON TRIO fólia alkalmazására került sor. 

Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel
Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel
Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel

Ezeken a szakaszokon az ellenlécek is fóliázva készültek, szeglyuk tömítő szalag alkalmazásával. Az alacsonyabb hajlásszögű íves szakaszokon CREATON TRIO, az egyenes szakaszokon DUO fólia került felhasználásra. 

Különösen fontos az íves ablakoknál a szakszerű szellőzés kialakítása, hiszen a tető jelentős hányadát érinti, így ennek elmaradása a tető teljes használati értékét károsan befolyásolja. 

Hasonlóképpen hangsúlyos feladat az íves ablakoknál a cseppentés szakszerű kialakítása, hiszen a tetőfelületről lefolyó csapadékvizet úgy kell levezetni, hogy az alatta található szerkezetektől biztonságosan vezethesse el azt, azokra ne csepegjen közvetlenül. Az épület szegélyezései, ereszcsatornái, cseppentői horganylemezből készültek.

A két szakterület, bár más-más mester készítette, harmonikusan tudott együttműködni az építkezés során.

Hasonlóképpen jó munkakapcsolat alakult ki a tervező, felelős műszaki vezető és a tetőfedő csapat irányítása között is.

Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel
Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel
Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel

A tetőfedő munka kifinomultságára jellemző, hogy olyan részletekre is kiterjedt a figyelem, mint a fém oromszegély melletti félcserép tetősík irányú visszavágása, a tökéletes felületi vízelvezetés érdekében. 

Az igényes, szakszerű munka eredménye nem is lehetett más, mint egy figyelemre méltó, elegáns, a környezetbe tökéletesen illeszkedő esztétikus, a népi hagyományokat híven követő épület és annak koronája, a CREATON KLASSIK hódfarkú tető.

A kezdeti nehézségek ellenére a kész épület és a tető az építtető maximális megelégedettségét nyerte el.

Nem mellékesen a tető a CREATON tetőszépségverseny pályázatán is elismerésben részesült.

Kanyarodjunk vissza a bevezetésben említett szlogenre. A balatonfenyvesi tető elkészülte után egy másik kivitelező társaság és a Trombitás csapat egy újabb munkán együtt dolgozott.

Természetesen nem maradhatott el az építőiparra oly jellemző kölcsönös ugratás sem. Itt hangzott el az ominózus mondat Zoli egyik munkásának szájából, amikor egy kényes munkarészhez érkeztek:

"Mi ebben jobbak vagyunk… Ebben is."

Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel
Interjú Trombitás Zoltán tetőfedővel

képGaléria